Félek, és úgy konkrétan nincs mitől, úgyogy a koncert csak úgy dióhéjban:
..ezt írtam, és most látom, hogy már megírtam, hát ez..
Na igen, és miután azt megírtam,lebuktam a cigivel a zsebemben. Miért kellett kivinnijük a kabátot a szobámból..?
És ezekután ettem még, majd bevettem 9-et. És olyanokat álmodtam, hogy alig bírtam lábonmaradni, és a szüleim tudták, hogy miért és..nayon szar volt.
Szóval először tegnap 4-től kb. fél 12-ig, aztán du. fél 1-től ma fél 6-ig?? 7,5+ 17 óra???
Tegnap.. Hiperkarmára mentünk.
Tegnap.. ittunk.
Aztán ugráltunk meg táncoltunk kint, mert még söröztünk.
Utána bementünk és ugráltunk.
Aztán Tibi felemelt és repültem:) és kb. a franc tudja hol lettem letéve.. de nem baj,visszaverekedtem magam.
Az utolsó számoknál viszont már eléggé ájulásközeli állapotban voltam, úgyhogy kivonultam, és vizet ittam jóóó sokat.
Aztán elindultunk: Mia, Eszter, Tomi meg én (Heather közben megsértődött, hogy nem sietünk és elviharzott - bár mindegy, neki csak pár perc gyalog).
Mi pedig.. sétáltunk valamiért sokat, buszoztunk sokat.. azt hiszem, 4-kor már otthon is voltunk:)
Bevettem 4 xanaxot kíváncsiságból. Hát, mondjuk amúgy is álmos voltam, szóval csak azt figyeltem meg, ahogy szépen lassan minden sötétedik el (=csukom le a szemem).
Annyi mindenen gondolkoztam hazafelé a buszon, de mivel tudtam, hogy úgyis csak a töredékét tudom visszaadni, és talán nem is olyan jól, inkább aludtam.
Ja, és ma 61 voltam, aminek hatáááááártalanul örülök, de ma ettem már, és még fogok is és leszarom. Túl nehéz feldolgozni, hogy a szülők mostantól itthon lesznek:D
Aztán.. majd este felkelek és tanulok.. jobb ötletem nincs, perpill azt sem tudom, hogy törin kívül miből írunk.
16:49
Kiderült, hogy a seb a számon HERPESZ. Nem is tudom, hogy volt-e már ilyenem, vagyis hát én nem nagyon tudom megkülönböztetni a kettőt:D, de végülis tökmindegy, mindkettő van, fáj, aztán elmúlik.
Arról olvasgatok, hogy kit hogy hívtak házasság után.
Ja, most jutott eszembe, én nem is fogok házasodni.. pedig azt bírnám, ha mindkettőnk felvenné a másik vezetéknevét.. megengedném, hogy az övé legyen elől:)) És persze továbbvinnék a gyerekek az én nevem is.. nem tudom, én a vezetéknevemet is nagyon bírom, pedig egyáltalán nem különleges, egyszerű foglalkozásnév. Viszont annyira jó, hogy az unokatestvéremék is ilyen vezetéknévvel rendelkeznek, és tetszik az összetartozás:)
Azért elég jól meg lehet szívni a né-zéssel. Pl. nagymamám azt hiszem, K. Lászlóné Dr. V. Erzsébet Katalin. Bár a Katalin nincs is benne a hivatalos nevében, de mindenki Katinak hívja:D Mi is, mert a nagyszüleimnek anno volt egy ilyen modern nézete, hogy őket a keresztnevükön kell hívni:D. Jobb is, mert a Mama nálunk meg unokatestvéremnél is foglalt, illetve náluk a Papa is. Az én apám is apa, csak lengyelül:D, és így hívja mindenki, az unokatestvéreim is. Így nem lesz gond a gyerekemmel, igaz, akkor én nem lehetek Mama, mert az anyám lesz.. nem tudom, a mama olyan kis kedves, az anyut, anyát meg olyan keményebbnek érzem.
Tudjátok, la mia dolce mama lavora molto..:)
8:49
Most látom - myvipen P.T. megnézte a képeimet..:D
Ő Z. volt barátnője, aki Z. szülinapján szakított vele. Osztálytársak, úgyhogy láthatom keringőpróbán, meg a suliban is, de igazság szerint nem veszem észre soha:D legendás a rossz arcmemóriám..:) meg különben is, szőke, és nem túl különleges az arca.
Egyébként én is megnézegettem már az adatlapját, de iwiwen, és most is meg fogom nézni, csak én voltam olyan okos, és rejtve kapcsolódtam:) meg egyébként is, ha valaki megnézi az adatlapod, és emiatt te megnézed az övét, abban semmi sincs.
(ja, még 13 perc az aukció végéig)
2007. október 31.szerdea 8:18
Csak azért keltem fel ilyen korán, mert teszveszes szűzteakapszulára fogok veszettól licitálni..:D
Pedig ma tényleg sokat tudtam volna aludni, már 11-kor leragadt a szemem. Akkor még a nappaliban voltam, és nem akartam ott aludni, mert akkor apám az én szobámban alszik, és az ágyamban van a mérleg:D szóval össze-vissza gondolkoztam, és rájötem, hogy én még semmit sem találtam ki magamtól. A vagdosást is úgy kezdtem, hogy olvastam, ezt a nem evést is, olyan szinten mindent, hogy ha nyílna egy téma arról, hogy mondjuk paradicsomfüggők topicja, tuti, hogy oda is csatlakoznék:D
Nos mindegy. Nézzük, licitált-e már valaki.. tegnap igen, és félek, hogy korán felkelt az illető (vagy le se feküdt:DDD), vagy a munkahelyén is el tudja érni..
20:16
Na jó, összesítés:
reggeli mindenféle: 500
Délutáni mindenféle: 300
saláta+öntet: 200 (ebből 50 a saláta, illetve a saláta, paradicsom, retek, hagyma)
Hát jaja.. ööö.. nagyon unatkozom, azt hiszem, lemegyek sétálni.
17:12
Úgyis lesz nyelvvizsgám. Könyörgöm, egy angol középfokút le tudok tenni!
És úgysem számít bele a pontszámításomba. És ha nem lennék ötös matekból, akkor sincs veszve semmi. És töriből meg úgyis ötös leszek. És érettségire majd úgyis tanulok.
Nyugi!
Éhes vagyok.
13:09
Már megint ez.. jó kedvem van, aztán megint úgy érzem, hogy a nagy semmi vagyok, aki a nagy semmiért él.
Tegnap is ez volt. Persze, jó lesz ez a hét, bírom, de mi lesz aztán? Már ma is gyakorolnom kéne meg tanulnom, de nem..
Az egyetlen nyugtató dolog, hogy úgyis fogok tanulni, nem tudom megcsinálni, hogy ne.. és sokat, mert nem csinálhatom meg azt sem, hogy négyest kapok, én jó vagyok, és jó is akarok maradni és megmutatni..!
Tegnap még azt is kitaláltam, hogy talán azért csinálom ezt, mert nem tudom megcsinálni, hogy leszarom a jegyeimet.. úgyhogy szabotálok, hogy megússzam ezt az egészet. Az életet.
Remélhetőleg holnap kapok xanaxot Miától. Basszus, nem tudom, hogy háláljam meg, bár azt mondja, ő ingyen kapja, de akkoris..
Lehet, mégis veszek adipexet, hogy azért menjen a tanulás.. de mindenképp lejjebb akarok már menni.
Tegnap amikor felálltam az ágyból, nagyon ájulásközeli állapotban voltam. Komolyan, örültem neki, ez jelzi, hogy nem ettem.. hát, ma nem volt ilyen, csak egy picit biciklizés közben, az 50valahanyadik percben.
12:11
Na, tekertem megint egy órát meg erősítés, nyújtás.. még hogy Wanda nem él egészségesen!
De van egy oylan érzésem, hogy az elégetett 421 kilokalória nem csak abból megy el, amit megettem.. hogy működik ez, felvilágosítana valaki?
Azt se bánnám, ha izmosabb lennék, szóval nem lenék kevesebb kiló, csak vékonyabb.. meg különben is, állítólag minél izmosabb valaki, annál több kalóriára van szüksége.. hm..
A Hair-re kerestem rá, hogy milyen hosszú (ja, azt néztem közben), és most a hajakról olvasgatok:D Tényleg csak az emberek 2%-ának szőke a haja?? Bár ez azért nem olyan nagyon kevés a 6,7 miliárd emberhez képest, meg ugye vannak egész népcsoportok, akik csak fekete hajúak, kíváncsi vagyok pl. barna hajúból mennyi van.
Egyébként érdekes dolog ez, mert szerintem nekem barna hajam van, nagyon sokmindenki szerint szőke, és van benne valami vöröses csillogás is!
(tegnap Csilla mondta Mrs.S.-nak, hogy "van itt két szőke, egy barna meg egy fekete", pedig főleg Miához képest én abszolút barna vagyok)
Komolyan, a legjobb recept ilyenkor benyomni valami jó kis musicalt. Ajánlom a Hairt, vagy a Rocky Horror Picture Show-t, de azt csak akkor, ha nem zavar, hogy fiúk is lefekszenek fiúkkal..:D Viszont remek kis paródiája a.. remélem, most nem mondok hülyeséget azzal, hogy a 60-as, 70-es éveknek, igazából rengeteg utalás van benne, amit én nem veszek észre, de állítólag tele van.. csak a különböző típusú filmek kifigurázását:)
10:22
Hát.. háthát..
A reggelim.. hááát..
400-nak számoltam, bár, ha jobban belegondolok, amikor ennek a kétszeresét ETTEM ebédre, a 800 volt?? Szóval tudok egyezkedni, legyen 300.
Az akkor a csokival meg a kávéval együtt 500. Fél 11? Nem is rossz.
Mindjárt megyek megint tekerni egy órát. El kéne mennem valahova délután, mert itt gondok lesznek..
Ne tudjátok meg, milyen jó volt tegnap ülni, kávézni, cigizni, és nem hülyének érezni magad.
Hülye mérleg, mikor mutatsz már 60-at?? (Muszáj volt megnéznem, már megint 63)
2007. október 30. kedd 8:14
A sok hülye, idióta, meg esetenként szar álmomban volt egy jó is.. egy nagyon-nagyon jó. Épp tesiórához mentünk le, amikor hívtak telefonon. Először baromira nem értettem, mert gyorsan beszélt az illető, meg telefonon más az ember hangja, és biztosra akartam menni. Aztán rájöttem, hogy !R! az, amikor már a monológja közepén tartott, és most épp oda ért, hogy és mindezt leírta 16 pontban az e-maileim közé. Halálnyugodtan mondtam neki, hogy csak két kérdésem van: miért hívott fel (nem biztos, már nem emlékszem teljesen), és honnan tudja a számom. És mondta, hogy ez (hogy honnan van a számom!) le van írva a 12. pontban..:D
Egyébként nagyon sokszor ettem álmomban, és olyan jó volt felébredni, hogy nem is, viszont nagyon megkívántam a ringlót, ami mondjuk nincs itthon..:) Meg nem tudom, a legviccesebb az volt, amikor az egész osztály egy helyen dolgozott, valami nyaralóvárosban vagy hol, és én egy nemtudommilyen boltban, és az volt a feladatom, hogy a hentesbolttól kérjek egy kést, amivel nemtudommmiknek - asszem szintén késeknek - a nyelét vághatjuk ketté:D de már nem volt időm kettévágni, mert az ofő hívott mindenkit valami politikai tvműsorra, ami az oktatásról szólt.
Ja, amúgy NAGYOOOOOOOOOOON jó volt a fórumtali:)) ugye én előtte pszichológusnál (majd arról is), aztán könyvtárban, szóval oda is értem a Blahára 12:50-re. Csilla kb. 10 perc múlva odaér:) elkezdünk várni. És várunk. És közben őt csesztetem, mert senkinek sem tudja a számát, és az övét is csak Mrs. S. tudja, és egyébként sem azt mondta, hogy aBlahánál a telefonoknál, hanem csak azt, hogy az aluljáróban. Végül már untam magam és embereket keresgéltem, hogy kitől lehetne tüzet kérni. Odamegyek két lányhoz:
"Bocsi, tudtok adni tüzet?"
"Wanda?"
"Igen! .. tudtok adni tüzet?:))"
Aztán egy idő múlva befutott Mrs. S. is, aki sokkal-sokkal szebb volt, mint a képeken! És hát vékonyabb nálam:) - ő az, aki 178 cm és 58 kg, tehát kb. látom, hogy fogok kinézni úgy.
És irány a - ne röhögj:) - McDonalds..:) Még széééép, hogy kávéztunk (fú, most is megkívántam már.. na majd). Illetve Csilla is vett magának café macchiatot, pedig ő nem szereti a kávét (jól emlékszem, a macchiato az, amikor tejcsöpp van a közepén?). Úgyhogy telenyomta cukorral, leette róla az amúgy egyáltalán nem finom habot, majd eladta nekem 200 ft-ért. Tekintve hogy 420-ba került eredetileg, még jól is járhattam volna, de adtam neki a fizetésnél egy 200-as kajajegyet is. Na mindegy,finom volt:) utána vett egy jegeskávét 500-ért, leette a tejszínhabot, majd eladta 400-ért Miának:D
És mindenkit gonosz dolgokra akart rávenni! Először vett nagy salátát narancslével meg ezersziget öntettel, és 4-en megették! Vagy hárman? Meg fél muffint is evett:P :)
Aztán megérkezett Heather és hozott egy tökjó labdát, amit először narancssárga, ha feldobjuk, zöld lesz és fordítva:))
És állítólag élőben szebb meg vékonyabb vagyok! Mindjárt mutatok egy képet, ahol szerintem tényleg vékony voltam:

Aztán találkoztam Natalievel, hogy az Ibolyában igyunk egy.. kávét:D aztán ő inkább eldöntötte, hogy sörözni fog, és tényleg, milyen rég ittam sört! Huhh, és nagyon jólesett, meg ott üldögélni és beszélgetni is.. egyszercsak megszólalt: "tudod, mi a furcsa? Hogy itt ülünk, cigizünk és sörözünk. Felnőttünk" - hát igen, kicsit más, mint amikor a suliban Harry Potereset játszottunk..:)
Sőt, hét végén együtt füvezünk..
Viszont ugye ha az ember egész nap nem eszik, akkor egy sör se tud olyan jó lenni.. tulajdonképpen inkább a gondolataimra volt rossz hatással: hazafelé a buszon folyamatosan váltakozott, hogy jól érzem-e magam vagy sem, és baromi idegesítő volt. Viszont a busz a szokásos 35perces utat 24 perc alatt tette meg!!
Ha az őszi szünetet nézzük, egész kezelhetőnek látszik minden. Bár valamikor el kell mennem Heatherhez, mert ők vettek keringőruhát, és lehet, hogy rám is jó lenne..
A pszichológusról viszont már csak ilyen bemásolt izét tudok mutatni:
"Hát.. érdekes.
Illetve.. abba mentünk nagyon bele, hogy a suliban
nem érzem jól magam, és miért.. meg hogy magányosnak érzem magam,
szóval ekörül forgott úgy az egész. Mondta, hogy valami pszicho
drámacsoportot kereshetnék meg (ezen Csilla ma szétröhögte magát:D),
vagy hogy hozzá járhatok.
Aztán kérdezte, hogy van-e olyan, amit
el akartam mondani, és mégsem sikerült, és akkor még arról beszéltünk
10 percet, hogy sz.arul alszom. És mondta, hogy keressem meg a
kórházban a pszichiátert, mert õ tud mindenféle nyugtatóTEÁKAT -
mondtam, hogy van nekünk is, de nem hatott. Meg hogy vannak különbözõ
taktikáim, amik valamennyi ideig bejönnek, de aztán megint marad az
álmatlanság.. aztán mondta, hogy valami illóolajat vagy ilyesmit
próbáljak, és arra már nem akartam mondani, hogy azt is próbáltam..
Meg
ugye rögtön kiemelte, hogy milyen jó, hogy megkerestem és tudtam
segítséget kérni, és hogy ez milyen érett dolog, meg tökjól kiemelte,
hogy ez jó bennem, az jó bennem, és hû, de mély személyiség vagyok.. és
nem tudom, valahogy rohadtul nem erre van szükségem, úgy érzem..
szóval.. tudom, hogy olyan mélyen sosem leszek, hogy valami igazán nagy
baromságot csináljak, és eddig is megvoltam valahogy.."
9:57
Na. A fejem, a hajam szörnyű, hányingerem van a mézes kávétól (elfogyott az édesítő). Csináltam orrpiercinget - nem volt jó ötlet, piros, és amikor próbálom letörölni körülötte a vért, újra elkezd vérezni.
Hát.. gáz.
Vicces lesz. 11-12-ig pszichológus, aztán próbálom megtalálni a könyvtárat, amire már rohadtul nem emlékszem, hogy hol van, aztán Blaha, áááá, qrvára nincs kedvem. Mármint a könyvtárat keresgélni.
A tali jó lesz, leszámítva, hogy nem vagyok vékony és hülyén nézek ki.
És 20 perc múlva indulnom kéne, még nincs rajtam zokni:D, nincs meg a visszavivendő DVD, nem festettem még ki a szemem, és még a hajammal is hadakoznék egy sort..
Közben számok formájában nosztalgiázom.
20:29
Miért jutok mindig, mindenből arra a következtetésre, hogy engem senki sem szeret? Ááá..
Ideges vagyok. Holnap pszichológus. És holnap tali is és.. az előbb ruha nélkül 64,5 voltam.. legalábbis a kedves ANALÓG, NEM DIGITÁLIS, MÉG VÉLETLENÜL SEM (folyton guggohlatok e, hogy lássam, mit mutat) mérleg kb. 64 és 65 között állt meg. Bárcsak holnapután találkoznánk, akkor már kevesebb lennék. Meg különben is, az első nemevős napot még ki lehet bírni, a másodikat kevésbé.. nem is azért, mert éhes vagy, csak tudod, hogy enned kéne.. és itt cseszem el :-\
"Jaaaaj, olyan büszke vagyok magamra! Illetve az is, meg nem is.. szóval
hazaértem, és persze muszáj volt sütit ennem, meg valami húst is ettem,
fúúúj, a legjobb párosítás, komolyan.. aztán arra gondoltam, hogy ha
belegebedek, AKKORIS egy óráig fogok tekerni a szobabiciklin - és
megscináltam! Benyomtam a kedvenc musicalem, és közben tekertem:) aztán
vagy 5 percet nyújtottam, hogy ne legyenek hatalmas izmaim - bár már
elkéstem, de igyekeztem úgy tekerni hogy zsírégetõ tartományban legyek
-, és tényleg, csak az elsõ fél óra volt nehéz, aztán hajtott valami,
állítgattam a fokozatokat, ami mondjuk talán nem annyira jó, de qrvajól
esett:) meg hasizmoztam, csináltam farizomgyakorlatokat, ööö, derékra
is, szóval ááá..:)
Bár tuti nem leszek holnap kevesebb:P
Áááá, Mrs Simpson (illetve Madgi:) ), én úgy örülnék, ha csak 59 lennék.. én 177 cm vagyok és 63 kg :-
Megnéztem, bicikli 421 kcal.. bár van egy olyan érzésem, hogy annál amit ettem, több volt.. nem tudom :-\"
De akkoris! A sport egy bizonyos idő elteltével tényleg lökést ad! Viszont ilyet csak akkor csinál az ember, ha tényleg semmi dolga:) - vagy bűntudata van.
Szóval:
Tejberizs (hát, 400-at mondok, mert annál CSAK NEM volt több)
Kávé (kis méz - elfogyott az édesítő, kis tej - ,. persze egyáltalán nem lett édesebb: 60)
Süti (erre mondjunk 300-at)
hús (ez is legyen 300)
Bicikli: -421
ÖSSZESEN:639?????
Valaki lőjön le.
10:54
Hajmosás után mindig olyan szép hosszú a hajam..:) most olyan, hogy ha ennél 5 centivel hosszabb lenne és ehhez nem lenne széttöredezve meg kiszáradva teljesen, baromira örülnék:)
Akartam képet csinálni, de nem sikerült valami jól.. pedig meg akartam mutatni, hogy milyen most, meg milyen lesz holnap, amikor vagy 10 centivel rövidebbnek látszik.
Z. felhívott, hogy ugye jövök ma, meg ugye meggyógyultam már, meg hogy ugye tudom, hogy át kell állítani az órákat:) olyan kis aranyos volt, hehe:D aztán megbeszéltünk valami korábbi időpontot, de utána nem tudtam biztosan, hogy most miben is maradtunk, úgyhogy küldtem egy SMS-t - amire felhívott, hogy ő sem emlékszik:D, így hát háromnegyed 12-ben maradtunk.
Már ettem tejberizst :-\, és ezután meg egy csomó víz után ruha nélkül 64 voltam (tegnap ruhában voltam ennyi).. nem baj, most keringőpróba, aztán már csak gyümölcs, zöldség.. igyekszem majd minél később hazaérni.
Ma van anyám 45. szülinapja:)
Olyan fura, egyáltalán nem néz ki annyinak, vagy csak simán át kell értelmeznem a 45évesekről alkotott elképzeléseimet.. mert én mindig úgy éreztem, hogy aki már az 50hez közelít, az már öreg, és mindig megdöbbenek, hogy nem is néznek ki annyinak.. talán mégiscsak annyinak néznek ki, csak az az annyi nem is olyan sok.
Én csak arra voltam kíváncsi mindig, hogy milyen érzés, ha tudod, hogy már nem fogsz annyit élni, amennyit eddig éltél? Nekem ez olyan ijesztő.
Amúgy már negyed 7 óta fentvagyok, és kb. 7 óta műanorexiás meg műdepressziós blogokat olvasok, annyira unatkozom..:) és éhes is vagyok,amióta csak felébredtem, de először kombucha-izével (megint vettek) hárítottam el, aztán majd még iszom egy kávét, utána próba előtt valamit.
Úgy terveztem, hogy "moziba megyek", vagyis elkérem a pénzt és valójában nem is, hogy ne kelljen itthon lennem.. de akkor mit csinálnék? Talán felhívom Natalie-t..? Még az is megfordult a fejemben, hogy átugrom Psz.-hez, egy kis..:D de neeem.. mert egyébként most Budán lakik, fú, meg azt is megmutatta, végülis hol dolgozik (következő hely, ahova nem tehetem be a lábam..), na mindegy.
Lassan kozmetikushoz is kéne menni.. hétfőn proana-tali, de én jóóól besértődtem, mert az egész csak a zárt osztályon lett meghirdetve, ahova én nem vagyok beengedve, szóval akkor minek is menjek el. Meg nem sikerült egy nyomorult 62 sem, szóval..
Csütörtökön meg vagdosós tali lett volna, úgy látszik, most abból sem lesz semmi, igazából nincs is nagy kedvem:$ Ja, meg tényleg, keringőruhát is fogok próbálgatni, az is egy jóó hosszú program lesz:D
És miért mindig vasárnap van szar idő, amikor muszáj kitennem a lábam?? Bezzeg tegnap sütött a nap!
17:16
Basszus, mostanában sosem emlékszem, mi az, amit már leírtam, és mi az, amit még nem! Mindig vissza kell néznem.. ennél már csak az idegesítőbb, amikor csinálok valamit, és valami idióta kép ugrik be, és olyan déja vu érzésem van, mintha erre már gondoltam volna egyszer, amikor azt a tevékenységet csináltam, ami közben eszembe jutott.
A másik kedvencem mostanában, hogy valamiről nem tudom eldönteni, hogy megtörtént-e vagy álmodtam?
Hogy mit ettem még ma a lentieken kívül? Ááá, semmit, csak PAPRIKÁS KRUMPLIT meg RAVIOLIT.
Most nyakalom a vizet.. majd holnap reggel eszem, hogy azért ne ájuljak el táncpróbán, aztán ki kéne találni valami jó kis programot, hogy ne kelljen itthon lennem és ennem.. ötlet??
Basszus, mindig-mindig eszünk! Ezért nem mehetek ma Valiékhoz, vagy bárkivel moziba, vagy Nataliehoz aludni. Á..
2007. október 27. szombat 14:06
Most ébredtem. Mármint nem este óta:D, hanem nem is tudom.. 12..? Ugyanis hazajöttem a suliból, sőt, tulajdonképpen be sem mentem, hanem tébláboltam egy kicsit a rendelő körül, padon üldögéltem, törikönyvet olvasgattam és rágó-lufibuborékokat fújtam, aztán 10-kor, amikor megkezdődött a háziorvosom rendelési ideje, bementem.
Az asziszents már rutinosan: "mi van, Wanda?", vagy mi a gond vagy mittudomén. Az orvos nem az enyém volt, mert ő szabadságolta magát. Nem írom végig, a lényeg, hogy kaptam igazolást.
És mérleget is a szülőktől:D na de persze még jó, hogy nem digitálisat vettek.. hát fantasztikus, ez a mérleg olyan, hogy már akkor eláll, ha egyszer ráállok. Mindenesetre 64 kg-t mutatott!!
Kicsit kiakadtam. Most kivételesen TÉNYLEG vékony a derekam! Meg úgy egyébként! Igaz, hogy előtte ettem, de nem olyan borzasztó sokat, hogy..
Hát ja:
egy kis tálka paprikás krumpli (az tényleg kevés volt), és süti, ami viszont 100 g kb. 400 kcal.. aztán még Tomi pizzájából, kb. a pizzaszelet felét.
És ugye aludtam, és most rrrritkaszarul érzem magam, pedig megmértem, és most kivételesen nem 37,0 a "lázam", hanem 36,6..:D
Mindegy, nem megyek Valiékhoz, hagyjon békén mindenki:P
Ja, és felhívtam a pszichológust. Először valami iszonyatosan meglepett, hogy a hangja tisztára, mint a pszich.csajé! Vagy legalábbis a stílus, ahogy beszél.. ezt az óvatos, halk hangot tanulják vagy mi??
És olyan voltam a telefonban, mint egy idióta..
Hétfőn 11-kor megyek.. ööö..
20:58
Néha még azt is észreveszem, ami kiszúrja a szememet:), szóval megláttam a fent villódzó (ezt a szót hogy írják??) valamit is, ami azt hirdette, hogy "Csernus bevállalta". El is olvastam a blogot - mivelhogy egyelőre még rövid:) -, és eszembe jutott, amikor a volt sulimban ...........-nap volt (ide a suli nevét helyettesítsd be), ahol mindenféle érdekes programok vannak, például egyszer Natalie-vel kifogtunk egy dögunalmas előadást a csillagászatról:D, viszont egyszer volt táncoktatás, azóta tudok minimális szinten csa-csa-csázni:) Szóval épp mentünk be a suliba, és megszólaltam, hogy "ez a pasi pont úgy néz ki, mint a Csernus!", és amikor hallgattuk, hogy milyen érdekes programok vannak, kiderült, hogy tényleg ő, csak mi, kis nyolcadikosok még jól ki voltunk zárva, csak a 11-12-edikeseknek volt ez meghirdetve. Pedig.. hát, örülök, hogy nem kerültem választási helyzetbe, mert szerintem akik vele találkozni akarnak, azok vagy kritizálni akarják, vagy önmagukról beszélni. Vagy csak magamból indulok ki, hát persze, hogy a második kategória:D, viszont én a kóros figyeleméhség mellett borzasztóan próbálom ezt takarni, szóval.. tudom, jó párosítás:D
Ja, és mi volt ma itthon? BONBON, anyám két nap múlva esedékes szülinapjának örömére. De nem ettem:)
Anyám amúgy megkapta élete első szemüvegét - "kicsit" irigylem - kedden már tényleg elmegyek kontaktlencsét csináltatni.. szemléltetésképp, bal szemmel nem látom a monitort.
"Figyelnek vagy nem figyelnek?"
RSS
balinto 2006